Ami a szívedet nyomja

mai svéd gyermekversek

Tartalom:

HOLNAP LESZEK NYOLC ÉVES

BARÁTSÁG, SZERELEM

AMI A SZÍVEDET NYOMJA

A FELNÕTTEK FURCSÁK NÉHA

BETEG A TENGER


HOLNAP LESZEK NYOLC ÉVES

Ingrid Sjöstrand: Holnap leszek nyolc éves

Holnap leszek nyolcéves.
Ez persze nagyon klassz.
Megkapom talán a hármas fémépítõt, abban több kerék van.
Megkapom talán a legújabb Beatles-lemezt, de lehet, hogy az túl sokba kerül.
Miért lógatom úgy az orrom?
Meg tortát is fogok kapni.
Holnap nyolcéves leszek, és nem leszek már hétéves soha többé.

Siv Widerberger: Õsz

Stefanéknál almafák
vannak a kertben
és vörös virágok,
dáliának mondja õket.
Nekünk erkélyünk van.
Ott állnak a síléceim,
a telet várják.

Britt G Hallqvist: Miért?

Miért hívják a széket éppen széknek?
Miért mondjuk a késre, hogy kés, és honnan tudjuk, hogy a boglya boglya?

Ki adott nevet a dolgoknak legelõször?
Ki volt a Névadó?
Ki mutogatott rá mindenre: "Ez kõ, ez fû, ez fenyõ"?

Talán a dolgokat nem is így hívják igazában.
Talán szomorúak is, hogy nem mondhatják: "Ne higgyetek a Névadónak' Sokkal szebb nevünk van igazában!"

Ingrid Sjöstrand: Láttad már?

Láttad már
két fiú arcát,
mikor biciklivel
gurulnak le a lejtõn?
Az elsõ arcán ez van:
Nézzétek, mit tudok én!
A másik arcán:
Mama, segíts!
De nem nyúlhat a fékhez,
ha nem fékez az elsõ...

Siv Widerberger: Bélyeg

Bélyeget gyûjtöttem.
Papa hozott egyszer egy kilót.
Azóta nem gyûjtök bélyeget.

Ingrid Sjöstrand: Milyen kár

Milyen kár,
hogy nincs cipzár a banánon!
Ha csak a felét akarom megenni,
bezárhatnám a maradékot.

Azt hiszem, cipzárat fogok szerelni
egy banánra,
mondjuk füzetkapoccsal,
és enne kezdem a buszon.
Lehúzom a zárat,
majszolok belõle,
és újra behúzom.
Klassz, mi?
Hogy bámulnak majd az ürgék!
Persze õk úgy tudják,
hogy nincs cipzár a banánon!

Ingrid Sjöstrand: Délután néha

Dálután néha a háztetõ
velünk szemben
olyan furcsa színû lesz.
Süt a nap
ás az ég se kékebb, mint máskor,
de a tetõ nem vörös,
nem barna,
nem is lila,
hanem messzeség-színû.
Ki kellene repülni az ablakon.
Át, oda, messze.

Ingrid Sjöstrand: Óriási termekben rohangáltunk

Óriási termekben rohangáltunk,
a srácok meg én.
Minden teremnek három ajtaja volt,
olyasfélék, mint az étteremben,
csak be kellett lökni õket.
A három közül kettõ
mindig koromsötétbe nyílt,
de a harmadik mögött újabb terem volt.
Rohantunk egyiktõl a másikig,
tovább, tovább,
de sose volt vége.

Álmodtál már ilyesmit?

Ingrid Sjöstrand: Néha csontvázról álmodok

Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek.
 - Csak álom volt -
mondja anya.

Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyûség itt belül van
és nem ott kívül.

Ingrid Sjöstrand: Gyereknek lenni azért rossz

Gyereknek lenni azért rossz,
mert igazán sehová
nem tartozol.
Persze nagyon klassz,
hogy derék szüleid vannak
és egészen tûrhetõ testvéreid
 - ha vannak -
mégis
nincs semmid, amit magad választottál.
Van egy klubunk,
Sten meg én vagyunk a klub,
de kettõhöz tartozni nem elég.
Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém
és akirõl õk nem is tudnak.


BARÁTSÁG, SZERELEM

Ingrid Sjöstrand: Kicsit csak!

Kicsit csak! Kösz, kösz. Elég!
És tényleg elég,
pedig éhes vagyok,
de most nincs idõm enni.
Kösz, kenyér nem kell.
Süti van? Mehetek?
Mária vár.
Hát Mária, tudod.
Akivel reggel játszottam a téren.
Mária nagyon helyes,
van egy felhúzható oroszlánja.
Kösz az ebéd. Szia!
Kesztyût? De hülye találmány.
Sapkát?! Jó, jó, jó.
Mária!
MÁRIA!

Siv Widerberger: Cilla és én

Cilla
(akit igazából Cecíliának hívnak)
néha olyan gügye.
Néha helyes,
néha egész jól ki lehet vele jönni.
Néha,
néha kis dedós hozzám képest.

"Mit gondolsz rólam?"
kérdeztem egyszer Cillát.
Tudjátok mit felelt?

Ezt:
"Néha olyan gügye vagy.
Néha helyes.
Néha egész jól ki lehet veled jönni.
És néha . . .
. . . néha kis dedós vagy hozzám képest!"

Siv Widerberger: Susanna

Susannáéknál voltam
néhány napig.
Ott aludtam.
Ott ettem.
Ott játszottam.
Ott tanultam.

Nemsokára Susanna jön hozzánk.
Akkor én fogok egész nap biciklizni,
és hagyom, hogy Susanna loholjon mellettem.

Siv Widerberger: Barátság

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
elém jött,
átkarolta a vállam,
és a titkairól sugdosott.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
sarkon fordult és ment.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
mutatott valamit, amit nemrég kapott,
és három percig játszhattam vele.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
felhívott valakit
telefonon,
és kérdezte, náluk lehet-e egész nap.

"Á, te vagy az"
mondta Lena,
csokoládét adott
és narancslevet.

"Á, te vagy az"
mondta Lena.
"Hát nem tudod, hogy már Ingriddel vagyok?
Hogy köztünk vége mindennek,
mindennek, érted?
Észre se vetted, te hülye?"

Több hónapba telt,
hogy Lenát ne szeressem
és ne gyûlöljem többé.

Siv Widerberger: Szerelem

Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Ingrid Sjöstrand: Mikor usziból jövet

Mikor usziból jövet
sorbaálltunk a buszmegállónál,
Johan végigfutott mellettünk,
és minden lányra ráhúzott
a nedves fürdõnacijával.
Mindegyikre, csak rám nem.
Monika azt mondta, biztos komál engem.
Nem tudom . . .
Hátha csak kifelejtett?

Britt G. Hallqvist: Pufi

Pufinak hívja mindenki,
mert egy picurkát pufók.
Csak egy picurkát.
Gyakran áll a tükör elõtt,
és motyogja: "Csak egy picurkát."
Pufinak fogynia kellene,
de ha olyan nagyon szereti a húsgombócot!
Pufit Karl-Frederiknek hívják,
de ezzel senki se törõdik,
csak Ulla.
Karl-Frederik! - kiabálja
jó hangosan, hogy hallja mindenki.
Pufi szereti Ullát.

Siv Widerberger: Lecke

Stefan beteg.
Elmegyek ma Stefanhoz,
elviszem neki a leckét.
"Én hoztam el
a leckét"
mondom majd neki.
"Mert Magnus is beteg
azért jöttem én
a leckével."
És odaadom Stefannak
a könyveket,
és megmutatom,
mit kell tanulni.
"Hát szia, Stefan"
mondom végül.
"Hát szia, Ingrid"
mondja õ.

Stefan nõvére
nyitott ajtót,
és õ vitte be a könyveket.


AMI A SZÍVEDET NYOMJA

Ingrid Sjöstrand: Anyuban azt nem bírom

Anyuban azt nem bírom,
hogy mindenre tud mondani
valami okosat.
Ha azt mondom,
hogy minden olyan unalmas,
hogy semmi kedvem suliba menni,
hogy utálom Kerstint,
hogy szorít az új trikóm,
õ már mondja is,
hogy majd megjön a kedvem,
hogy tegnap még szerettem Kerstint,
és hogy vegyél fel másik trikót!
Az ember még csak nem is unatkozhat
nyugodtan.

Ingrid Sjöstrand: A hajam a derekamig ér

A hajam a derekamig ér,
ha nyújtom egy kicsit.

Anya haja olyan, mint egy fiúé
 - mint a fiúké volt régen.

A bátyám haja olyan, mint egy lányé
 - mint a lányoké volt régen.

A nõvéremnek parókája van
 - ez egy másvalakinek a haja.

Apának nincs haja.

Siv Widerberger: Jó, ha nõvére van az embernek

Hurrá, van nõvérem,
aki mindent tud.

Hurrá, van nõvérem,
aki mindent jobban tud.

Hurrá, van nõvérem,
aki mindig nagyobb.

Hurrá, van nõvérem,
aki mindenben az elsõ.

Hurrá, hurrá, hurrá,
mert a nõvéremnek,
aki három évvel idõsebb,
egy éven át mindent megtettem, amit akart,
különben
egészen biztosan
beárult volna a mamának,
hogy az utcán egy néni után
azt kiabáltam, VÉN BOSZORKÁN.

Ingrid Sjöstrand: Ha volna apukám

Ha volna apukám,
õ lenne a legerõsebb.
Kocsival járna,
és a kocsiajtó hangosan becsapódna,
mikor hazajön.
Pipázna,
és benzinszaga volna,
és minden este hancúrozna velem.
Aztán újságot olvasna,
vagy kiabálna velem: Mi lesz így belõled, te kölyök?
Volna egy hatalmas télikabátja,
és abban elbújnék elõle.
Ha volna apukám

Ingrid Sjöstrand: Meg ne próbáld!

Meg ne próbáld!
mondja apa,
és nagyon szigorúan néz rám.
És egész testem reszket,
és már úgy érzem, gyáva vagyok,
ha meg nem próbálom.

Siv Widerberger: A városban

Tegnap a városban voltunk,
anya meg én.
Vásároltunk.
Vettünk egy nadrágot.
Vettünk egy pár cipõt.
Utaztunk a metrón.
Voltunk a bankban.
Meglátogatunk egy nagybácsit,
aki nyomorék,
és nem tud egyedül menni az utcán.
Vettünk egy konyhai órát.
Ültem egy széken,
míg anya felpróbált három ruhát.

"Mit csináltatok ma?"
kérdezte apa, mikor hazajött.

"A városban voltunk és jól szórakoztunk"
felelte anya.

Muris!
Én egyáltalán nem találtam szórakoztatónak.

Siv Widerberger: Mónáéknál

Mónáéknál
úgy beszélnek a gyerekkel,
mintha nagy volna.
"Mit gondolsz?" kérdik
 - Móna papája meg a mamája -
"Mit gondolsz?
Szerinted hogy lenne jobb?
Szerinted hogy kéne csinálni?"
Aztán:
"Értem.
Azt mondod?
Lássuk csak.
Tényleg, tökéletesen igazad van!"
Vagy:
"Nem, azt hiszem,
ebben tévedsz . . ."

Szeretném, ha a Mónáéknál -
nálunk lenne.

Ingrid Sjöstrand: Mikor sötétedni kezd

Mikor sötétedni kezd,
akkor jó sétálni.
Járom az utcát,
belesek az ablakokon.
Az emberek odabenn
úgy mozognak az ablak mögött,
mint halak az akváriumban,
ha felgyújtjuk benne a lámpát.

Mikor egész sötét lesz,
jó beúszni
a saját akváriumomba.
Valaki mondja: Szervusz.
Hol jártál?
És felelek: Csak úgy sétáltam.

És arra gondolok, hogy most én is
hal vagyok a kivilágított tartályban,
és azokra gondolok, akik belesnek,
akiknek nincs fénytartályuk,
ahol melegedjenek.
Mind a rókákra és a nyulakra,
az otthontalan macskákra
és emberekre.

Siv Widerberger: Sóderparti

Daniel,
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
"Sódert esztek vacsorára?"
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
"Frászt" mondta Daniel,
"húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja"
mondta Daniel, és nevetett.

Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Málunk csak olyan közönséges Vacsora van.


A FELNÕTTEK FURCSÁK NÉHA

Britt G. Halqvist: Nagymama és Fábián

Nagymama csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott . . .
Nem hallja, hogy kiabálunk,
nem látja, hogy Tamás három sütit töm a szájába.
Nagymama Fábiánra gondol.

Fábián baba volt.
Kopott és csúnya,
majdnem kopasz.
Nagymama négyéves volt.
Szégyellte Fábiánt,
és egy nap a szemétvödörbe dobta,
de mikor a szemetes elment,
elsírta magát.

Nagymamának sok baája volt annak idején,
de mindet elfelejtette,
csak Fábiánt nem.
Most csak ül, szót se szól.
Elgondolkodott . . .

Ingrid Sjöstrand: A nénike a földszintrõl

A nénike a földszintrõl
nehezen jut dûlõre.
Mindig megkérdi, ismétlik-e,
mielõtt leül megnézni
egy tévéfilmet.
A nénike a földszintrõl
háromszor megy minden üzletbe,
egyszer kinézni,
egyszer megvenni,
egyszer visszacserélni.
Akkor megkapja, amit akart?
Nem kérhette volna már legelõször?
A nénike a földszintrõl
nehezen jut dûlõre.

Siv Widerberger: A tanító néni azt mondja

A tanító néni azt modja,
hogy káromkodni csúnya dolog.
De a papám gyakran mondja
hogy Frászt meg A Keserves Szentségit,
és mama mondja, hogy Egy Nyavalyát,
és a nagypapa, hogy A Rosseb Belé
százszor is egy nap.
Egyébként láttam,
hogy a tanító néni karamellát eszik
pedig mindig arról beszél,
hogy az édesség tönkreteszi a fogat,
és hogy a gyümölcs sokkal egészségesebb.

Ingrid Sjöstrand: A felnõttek furcsák néha

A felnõttek
furcsák néha.

Azt hiszik,
elég összeterelni
két "alkalmas korú" gyereket,
és a két gyerek
automatikusan jó haver lesz.

Szeretném összeterelni
papát
találomra egy "alkalmas korú"
bácsival
és megnézni, összehaverkodnak-e
 - biztosan nem akarna
engem se többé összeterelni
Ulla-Gullával pédául.
Sokkal szívesebben játszom
Lill-Pärával,
pedig Lill-Pära kis tökmag,
de ugyanazt szereti
és ugyanazt utálja, mint én
 - Ulla-Gullát például.

Britt G. Halqvist: A lépcsõházban

Öreg bácsi.
Fura hosszú kabátban jár.
Senki sem ismeri.
Senki se hallotta egy szavát még.
Tegnap megláttam az üzletben, és
gondoltam, na most . . .
De csak mutogatta, amit venni akart.
A házmester modta, hogy hívják.
Fura hosszú neve van.
Nincs kiírva az ajtajára.
Sose kap levelet, mondata a házmester.
Mit csinálhat egész nap?
Ha becsöngetnék?
Igen . . . nem . . . igen . . . nem . . . igen.
Nem, nem merem.
Ha a lépcsõkön számolom, mindig az jön ki, nem.
Nem . . .
Mert mit is mondanék neki?

Ingrid Sjöstrand: Mamának este nincs ideje

Mamának este nincs ideje a gyerekekre,
és papa, õ is rosszul áll idõvel,
és a nõvérem,
neki aztán semmi ideje taknyos kölykökre.

A könyvtáros néninek
nincs ideje beszélgetni velem,
mert annyian jönnek könyvért.
Csak a részeg, öreg bácsinak
a könyvtár elõtt,
annak van ideje beszélgetni a gyerekekkel.
Még jó, hogy a részeg öreg bácsira
nincs ideje senkinek se.

Ingrid Sjöstrand: Nálunk nagyon jó

Nálunk nagyon jó
fogalmazást írni.
A tanító néninek piros tolla van,
azzal ráírja Jó! meg Nagyon jó! meg Kitûnõ!
a végire. Mást sose ír.
Így aztán a Jó! nem is olyan jó,
azt mindenki megkapja,
kivéve aki Nagyon jót kap
vagy Kitûnõt, mert az a legjobb.
És aki Nagyon jót kap,
az se boldog igazán,
mert mindig van, aki Kitûnõt kap.

Maria, aki mindig a legjobb akar lenni,
megkérdezte, hogy írjon, ha Kitûnõt akar.
Elevenen fogalmazzál! - mondta a tanító néni.

Legközelebb ez volt a feladat: A Nagymamáéknál.
Nem írtam egy szót se arról,
hogy a Nagypapa kiment az erkélyre,
és olyan hangosan énekelt,
hogy feljött a házmester,
és veszekedett vele.
És pont erre
kaptam Kitûnõt!

Siv Widerberger: Külföldiek

Apa külföldi,
anya is külföldi,
én is külföldi vagyok
most,
pedig svédek vagyunk.

Mert most Dániában járunk!
Hahaha!

Erre nem gondoltál, ugye?
Hogy a svédek is külföldiek lesznek,
amint külföldre mennek!

Britt G. Halqvist: Társasutazás

Mama nõvére, Inge néni társasutazáson van.
Régóta spórolt rá,
csináltatott egy sárga ruhát
meg három sortot.
Mit gondolunk, nem túl szorosak rajta?
Á, dehogy!
Térképeket nézett,
olvasta az útikönyvet.
Francia tanfolyamra is járt,
jól felkészülök, mondta.

Inge néni hazajött.
Hogy érezted magad? - kérdezte mama.
Egyedül.
Társasutazáson?
Ühüm. A többinek mind volt társasága.
. . . Persze ott volt a túravezetõ. . . - tette hozzá.
Az iskolai kirándulások jutottak eszembe
Én is mindig a tanító néni mellett megyek.

Britt G. Halqvist: A muzsikás néni

Hegedül,
olyan fülbántóan, mondják.
Öreg,
de nem úgy mint nagymama,
nem olyan kedvesen ráncos.
A ráncai sötétek a piszoktól.
A cipõje papucs,
spárgával kötötte a lábára.
Beoson az étterembe, és hegedül,
de sose játszhatja végig,
a pincérek mindig kizavarják.
Terhére van, modják, a vendégeknek.
Jó volna utána szaladni,
de nem szabad.
Jó volna megnézni, hol lakik -
vagy talán nem is lakik?
Ha nagy leszek,
és gazdag,
és azt tehetem, amit akarok . . .
Addigra a muzsikás néni nem él már.

Britt G. Halqvist: Baleset

Egy fasorban volt.
Három-négy kocsi állt az úton.
Megállítottak minket.
Egy férfi feküdt a fûben,
nyöszörgött, és véres volt az arca.
Robogóval rohant egy fának.
A rendõr és a mentõk
még nem értek oda.

Valamit kérdeztek tõlünk
magyarul,
mert ez Magyarországon volt.
Azt hiszem, doktort mondtak,
de se papa, se mama nem doktor.

Mikor rovábbmentünk, azt mondta papa:
"Biztosan élt még.
Nyöszörgött."
És mama: "Semmit sem tehettünk."
Aztán csend lett a kocsiban.


BETEG A TENGER

Siv Widerberger: Beteg a tenger

Nem szabad fürödnünk a tengerben.
"Megbetegszik, aki fürdik benne - mondja anya -
Megbetegszik,
mert beteg a tenger,
beteg és piszkos a gyárak miatt."
Ezért tegnap Kajsa és én nyelvet nyújtottunk
Eriksson bácsira az utcán
(Eriksson bácsinak gyára van)
és azt kiabáltuk: "Hülye!"
De mama azt mondta,
hogy nem szabad nyelvet nyújtani
Eriksson bácsira,
és egyáltalán nem szabad hülyéy kiabálni..
Így hát Kajsa és én
levelet írtunk Eriksson bácsinak.
"Ne piszkicsd be a vizet, fürödni akarunk!"
Ezt írtuk.
Alatta ez van:
"Kiválló tisztelettel
Lena Persson és Kajsa Lindkvist"
Jó mi?

De mamának nem mutattuk meg a levelet.

Ingrid Sjöstrand: Titkos béketárgyalások

Titkos béketárgyalások -
olvastam az újságban.
Szerintem nem helyes, hogy
titkosak a béketárgyalások.

A háború bezzeg sose titkos.
Egy háború, ahol egy puska se dörrent!
Egy háború, ahol senki se halt meg!
Egy háború, amit észre se vett senki,
mert csak a háboristák mentek oda,
és ott csúnyákat gondoltak egymásról
titokban. Titokban hahaha!

Britt G. Halqvist: Emberek a nagyvilágban

Az a lány az uszályon,
aki ruhát teregetett,
hol jár most,
melyik folyón,
melyik kikötõben?
És a pincérlány, aki elejtette a tálcát,
és a fõpincér leszidta érte
 - kirúgták azóta,
vagy még mindig ott botladozik?
És a szõlõtaposó fiúk,
akik szõlõvel kínáltak minket?
. . . megígértük, hogy elküldjük a képeket,
amiket róluk csináltunk,
de semmi se lett belõle . . .
A nyurga apáca,
aki a templomot megmutatta nekünk,
és dühös lett, hogy kuncogtunk -
mit csinál most?
Mit csinál mind a többi?
És a cigányok a sátoros kocsiban
és a vén kutya,
amelyik a kocsi árnyékában hûsölt,
hol járhatnak?
Hol laknak most, hogy tél lett?
Annyi ember a nagyvilágban!
Annyira emlékezünk,
és annyit elfelejtünk!

Ingrid Sjöstrand: Ha fülünket a földre szorítjuk

Ha fülünket a földre szorítjuk
egy nyári napon,
hallani a motozó gyökereket,
amint helyüket keresik,
ágbogaikkal
átfonva egymást
a talaj nagy úthálózatában.

Valami szöszmötöl.
Egy giliszta fektet le csöveket.
Micsoda zsivaly!
Pockok suhannak metró-alagútjaikban!

És még van, aki
ásót mer nyomni a földbe!

Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?

Van hozzá közöd,
mit csinálok?
És hogy mit gondolok?
Van hozzá közöm,
mit csinálsz?
És hogy mit gondolsz?
Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül épp itt él
épp most,
és akin múlik,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz,
talán, igen.

Ingrid Sjöstrand: Ha nagy leszek

Ha nagy leszek,
híres ember leszek,
titkos telefonszámot tartok,
és autogramot küldök
a gyerekeknek,
akik bajuszt rajzolnak
a képemre az újságban.

Ha megunom
a hírességet,
rendes telefonszámot
kérek,
és bajuszt növesztek,
akkor majd nem ismer meg senki
(csak a gyerekek,
akik bajuszt rajzoltak
a képemre az újságban).

Ingrid Sjöstrand: Sietek

Sietek.
Nem érek rá
leckét írni,
kivinni a szemetet,
kitakarítani.
Be kell majszolnom az egész világot,
mint egy paradicsomot,
mielõtt megöregszem,
mielõtt meghalok.


Ugrás az elejére...

Az oldalt készítette: Pici
Utoljára módosítva: 1997. december 19-én.